Kőművesek és burkolók pályázatait várja a Mapei

Kőművesek és burkolók pályázatait várja a Mapei

Tovább csökkent az építőipart választó fiatalok száma, a szakemberhiány kezelhetetlenné vált, ezért ötödik alkalommal is kiírta a Mapei Kft. a Mesterek Mestere Díj pályázatot – tájékoztatta a cég az MTI-t.

Kőműves és burkoló szakemberek jelentkezését várják, november 3-ig. A Mapei célja az, hogy a díjjal elismerje a kiemelkedő színvonalon dolgozó szakemberek munkáját, növelje az építőipari szakmák presztízsét, társadalmi elfogadottságát, segítve az építőipar kultúrájának fejlődését Magyarországon.

A közlemény szerint a Mapei Kft. ügyvezetője a szakemberhiánnyal indokolta a verseny kiírását. Markovich Béla sajnálatosnak nevezte, hogy az építőipar iránt egyre kevesebb fiatal érdeklődik, de éppen ezért tartja fontosnak, hogy a Mesterek Mestere Díj követendő példát mutasson a pályaválasztás előtt állóknak.

A díjat 2020 februárjában adják át az 5. Országos Szakember Találkozón, a nyertes több mint 1 millió forint értékű jutalmat kap. A pályázatot először 2015-ben írta ki a Mapei Kft.

Kivételesen nagy összegű nyeremény az idei évi Mesterek Mestere díjazottjának!

Légy te az idei év nyertese,  és legyen a tiéd több mint 1.100.000 Ft értékű nyeremény!

MESTEREK MESTERE DÍJ 2019

Miről szól ez a díj?

Bízunk abban, hogy az építőiparban már nem ismeretlen fogalom a Mesterek Mestere Díj, melyet a Mapei Kft. 2015-ben hozott létre, mégpedig azért, hogy

  • elismerje a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó szakembereket,
  • az utánpótlás számára példaképeket állítson,
  • növelje az építőipari szakmák presztízsét, társadalmi elfogadottságát,
  • segítve az építőipar kultúrájának fejlődését Magyarországon.

mapei_2019_iv_szakember_talalkozo0847

Miért ne hagyd ki idén a Mesterek Mestere Díjra való jelentkezést?

Mert az esélyét sem adod meg annak, hogy mindez a tiéd legyen!

  • 300 000 Ftpénzjutalom a Mapei Kft. jóvoltából
  • 300 000 Ft értékű mérőműszer és ipari gép csomag a Bosch Kft. jóvoltából
  • 210.990 Ftértékű akkus sarokcsiszoló a Flex Tools Kft.-nek köszönhetően
  • 100 000 Ftértékű vásárlási utalvány a Raimondi jóvoltából
  • 100 000 Ftértékű elektromos gérvágó gép a Rubi jóvoltából
  • 97 000 Ftértékű átvilágítható kőfurnér a SlateDesign Kft. jóvoltából
  • 41 000 Ftértékű kivitelezői szett a Schlüter Systems jóvoltából.

Igen, ha mindezt összeszámolod, akkor ez pontosan 1.148.990 Ft értékű ajándék, ami a tiéd lehet akár egyetlen egy gyönyörű szép munkád referencia fotójával! De hogy növeld az esélyed erre a nagyértékű fődíjra küld be több elkészült munkád referencia fotóját!

Ki és hogyan jelentkezhet?

Kik lehetnek a pályázók, hogyan jelentkezhetnek és meddig, és mikor derül fény a nyertesekre

Jelentkezni tudsz, ha …
  • aktív kőműves és burkoló szakember vagy
  • önálló burkolóként dolgozol vagy egy maximum 3 fős kivitelezői csapat tagja vagy
  • a referencia, amivel pályázni szeretnél,
    • az saját munkád vagy a maximum 3 fős kivitelezői csapatodé
    • már lezárult, befejeződött
    • maximum 500 m2 alatti munka (lehet akár egy nagyobb projekt része, de nem haladhatja meg az 500 m2)
Jó ha…
  • maga a referencia magas színvonalú munkavégzésed bizonyítja,
  • hajlandó vagy és teszel is érte, hogy folyamatosan fejlődj, hogy új termékeket próbálsz ki,
  • folyamatosan minőségi munkát adsz ki a kezed alól.
Miért fontos ez?

Mert ezzel tudod növelni az építőipari szakma presztízsét, ezzel tudsz hozzájárulni az építő szakma etikus és példaértékű bemutatásához mind a társadalom felé, mind az utánpótlás felé.

Meddig tudod beküldeni a referenciáidat bemutató fotókat – ami maga a pályázat?

2019. november 3. éjfélig

Mikor derül ki, hogy te nyertél-e vagy sem?

a hivatalos díjátadóra 2020. februárjában kerül sor az V. Országos Szakember Találkozón.

Azzal, hogy pályázol, akkor vállalod, hogy …
  • a pályázatban feltüntetett minden adat a valóságnak megfelel.
  • a hivatalos díjátadón megjelensz – hiszen csak és kizárólag ott fog kiderülni, hogy ki nyerte a díjat, ha nem vagy ott, lemaradsz. És az ugye neked és nekünk is óriási blama.
  • a díjátadót követő interjúkat, egyéb megkereséseket.
  • hogy büntetlen előéletű vagy és semmilyen büntető eljárás nem folyik ellened, és nem állsz a közügyektől való eltiltás hatálya alatt.

Jelentkezni ide kattintva lehet!