A PATTEX

A Henkel már 1925 óta árult közönséges fa ragasztót, de a Pattex története csak 1956-ban kezdődött. A német kézművesekkel való hosszú együttműködés után a termékfejlesztők bemutatták az első hidegen keményedő teljesítményragasztót a Pattexet. Még nem jelent meg a Pattex addig a kézműveseknek fel kellett melegíteniük a ragasztót, hogy használni tudják. Ez időigényes és veszélyes tevékenység volt. A Pattex reagált erre a problémára, és kifejlesztett egy olyan terméket, amely szobahőmérsékleten is használható. Ez egy erős, egyszerű és biztonságos megoldást jelentett a felhasználók számára.

 

Pattex faipari ragasztó

Az újítást először a suszterek használták. 1958-tól a Pattexet széles körben használták a faiparban is.

Már 1964-ben először lehetett 125 g-os kis csövekbe tölteni a Pattex teljesítményragasztót. Ez már a barkácsolóknak is tetszett – és új alkalmazási lehetőségeket nyitott meg a kisebb javítási munkálatokhoz. Ezt követően a Pattex fejlesztői továbbfejlesztették a ragasztót majd 1972-ben Pattex Kompakt néven piacra dobták az első „csepegésmentes” ragasztót.

Miután a Pattex „Pattex Holz” faragasztó már 1959 óta a professzionális kínálatban szerepelt, a Pattex 1977-ben bevezette a „Pattex Holz Express” ragasztót a barkácsszektor számára. Majd két évvel később kifejlesztette a következő innovációt: a Pattex Holz Wasserfest, az első vízálló fa ragasztót a piacon.

1981-ben a Pattex kibővítette a választékot forró ragasztópisztolyokkal, amelyeket kifejezetten professzionális felhasználásra szántak (pl. virágkötők). Egy évvel később megjelent az első cianoakrilát alapú pillanatragasztó, amely lehetővé tette, hogy kis felületeken másodpercek alatt javításokat lehessen végezni. Ez egy olyan áttörés volt, amely hosszú távon minden fogyasztó életét megkönnyítette.

 

Pattex egy gyorsan kötő speciális ragasztó

1989-ben a Pattex kifejlesztett egy gyorsan kötő speciális ragasztót. Ez a termék azonnal megtapad, lehetővé téve a tárgyak falra rögzítését anélkül, hogy órákig a helyén kellett volna tartani őket. Így megszületett a szerelőragasztó termékcsalád is.

Egy évtizeddel később, 2001-ben egy új, forradalmi találmány jelent meg a piacon: egy 2 komponensű epoxi töltőanyag. Ezzel a törött tárgyakat nemcsak ragasztani lehet, hanem szükség esetén rekonstruálni vagy lezárni is.

2006-ban a Pattex egy újabb fontos újítást dobott piacra. A rögzítő ragasztók új generációjával a beragasztott tárgyak akár újra eltávolíthatók lehetnek a falról. Ez jelentette az új, eltávolítható rögzítő ragasztók kezdetét, amelyek kétoldalas ragasztószalagként vagy patronban voltak kaphatók.

2007-ben a Henkel bevezette a szabadalmaztatott FlexTec technológián alapuló legjobb javítóragasztót, a „Repair Extreme”-t. Amely ellenáll az ütésnek, elviseli a hideg-meleg hőmérsékletet és időjárásálló.

Ugyanebben az évben egy újabb innovációval bővült a Pattex termékcsalád. Az Ultra-Gel, az első rugalmas pillanatragasztó volt a piacon

 

Pattex szerelőragasztók

A Pattex szerelőragasztók 2009 óta minden kezdő barkácsoló és ragasztó számára elérhetőek. A „fúrás helyett ragasztás” új marketingkoncepcióval mindenki megérti, hogy a fúrás és a szögelés a múlté, amikor a dolgok falhoz rögzítéséről van szó. Mondhatjuk azt is. hogy a ragasztás a jövő rögzítési módszere.

2010-ben a Pattex új arculatot kapott. Az új logóval, az új állítással és az újonnan tervezett csomagolással a márka ismét fiatalosnak és frissnek tűnt – és ugyanolyan erősnek, mint valaha.

A Henkel FlexTec technológiáján alapuló, 2011-ben bevezetett multifunkciós ragasztók új generációja a legerősebb és legellenállóbb ragasztó a piacon. Akár új építésről, akár javításról van szó – ez a ragasztó minden anyaghoz és a legkeményebb körülményekhez is készen áll. A termék TÜV tanúsítvánnyal rendelkezik.