Napelem, szigetelés, ablakcsere: még könnyebben kaphat pénzt

Lényeges pontokon tovább lazítottak a családi és társasházi tulajdonosoknak szóló 0%-os uniós hitel feltételein, így könnyebben elérhetővé válnak az energiahatékonysági fejlesztések, például a napelem felszerelése, a szigetelés, vagy az ablakcsere – derült ki a hivatalos uniós pályázati oldalon kedden közzétett közleményből.

Ismét módosította a kiíró a „Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel” (GINOP-8.4.1/A-17 kódszámú) című uniós hitelprogram termékdokumentációját október elsején, amely számos ponton könnyítést jelenthet a családi házak, illetve a társasházi lakások tulajdonosainak az energiahatékonysági projekt megvalósításában, finanszírozásában. Mindez éppen azon a napon érkezett, amikor egyébként megjelent egy vállalkozásoknak szóló energiahatékonysági és megújuló energiós pályázat is.

A mostani módosítások/lazítások az eddigi pályázati tapasztalatokkal, visszajelzésekkel, és azzal is összefügghetnek, hogy a már több mint két éve nyitva lévő, 105 milliárd forintos keretösszegű pályázatból még mindig bőséges szabad rész van. Nagyon valószínű, hogy a mai módosításokkal párhuzamosan a központi régiónak szóló, ugyanilyen célrendszer szerinti tükörpályázat (VEKOP-5.2.1-17) feltételrendszerét is ugyanígy átírják.

Nagyon sok ponton módosult a termékdokumentáció, de ezek közül első ránézésre ezek tűnnek a leginkább lényegesnek:

  • mind a természetes személyeknél, mind a társasházaknál/lakásszövetkezeteknél érdemben könnyítettek a biztosítéknyújtási szabályokon (ld. alább)
  • a megvalósított fejlesztésnél az utófinanszírozás mértéke 50%-ról 100%-ra emelkedett (így az előfinanszírozás lehetősége megszűnhetett)
  • a végrehajtás alatti szállítók részére is bevezetik a folyósítást (a szállítói finanszírozás keretében)
  • közben viszont a kivitelező által történő kizárólagos beszerzés és számla elfogadhatóságát megszűntetik az anyag- és eszközbeszerzés során
  • lényeges szigorító feltételnek tűnik, hogy a természetes személyek esetén a türelmi időt eltörölték, azaz a hitel folyósítása után rögtön meg kell kezdeni a törlesztést, de közben lazítás is, hogy minimum 6 hónapos rendelkezésre tartási időt vezettek be (ha a szerződéskötés után még valamilyen technikai tényező miatt nem tudja kérni a folyósítást a nyertes)
  • könnyítő feltétel, hogy társasházak/lakásszövetkezetek esetén a projekt fizikai befejezésének határidejét 6 hónappal, míg természetes személyeknél 3 hónappal meg lehet hosszabbítani különösen indokolt esetben
  • szintén könnyítő feltétel, hogy az eddig 8 lakásban maximalizált társasházi/lakásszövetkezeti, sorházi szabály a megújuló energia felhasználására vonatkozóan eltörlése került.
  • fontos lazítás, hogy társasházak/lakásszövetkezetek esetén a pályázatot akkor is be lehet nyújtani, ha nincs még jogerős közgyűlési határozat
  • immár lehet benyújtani támogatási kérelmet ugyanazon támogatható tevékenységre, mint amire korábban is megtörtént;
  • a záró nyilatkozat benyújtási határidejét és feltételeit módosították, emellett a tulajdoni lap másolat elfogadhatóságát tovább bővítették, valamint a köztartozás mentesség igazolására további dokumentációt is elfogadnak
  • társasházak/lakásszövetkezetek esetén a felújítási alap is elfogadható már, mint a hitel visszafizetésének forrása.

Lazítottak a biztosítéknyújtási szabályokon

Természetes személyeknél az 5 millió Ft-ot elérő vagy meghaladó kölcsönösszeg esetén biztosítéki könnyítések az alábbiak szerint

  • a.) a teljes tőkekitettség legalább 50%-ára kell fedezetet biztosítani ingatlan és/vagy természetes személy által elhelyezett óvadék formájában; VAGY
  • b.) az 5 millió Ft-ot meghaladó tőkekitettség legalább 50%-ára kell fedezetet biztosítani ingatlan és/vagy természetes személy által elhelyezett óvadék formájában; VAGY
  • c.) olyan Adóstárs bevonása, akinek a havi nettó jövedelme, az Adós személyéhez hasonlóan, önállóan is megfelel a JTM rendeletben szereplő mutatóknak.

Fontos kitétel, hogy a fenti b.) vagy a c.) pontok választása esetén az alábbi feltételeknek szükséges továbbá megfelelni:

  • Az Adós havi nettó jövedelme el kell, hogy érje a 250 ezer Ft-ot [a c.) pont választása esetén az Adóstárs nettó jövedelme is el kell, hogy érje a 250 ezer Ft-ot];
  • Az Adós munkaviszony esetén nem állhat próbaidő alatt [a c) pont választása esetén az Adóstárs nem állhat próbaidő alatt munkaviszony esetén];

Társasházaknál/lakásszövetkezeteknél az 50 millió Ft-ot és/vagy 1,5 millió Ft/lakást meghaladó kölcsönösszeg esetén biztosítéki könnyítések az alábbiak szerint:

  • a.) Az 50-100 millió Ft közötti kölcsönösszeg, illetve 1,5-3 millió Ft/lakás közötti összeghatárok közötti kölcsönösszegnél fedezeti biztosítékként adósságszolgálati zárolt tartalékszámlán történő 3 havi adósságszolgálatnak (törlesztőrészletnek) megfelelő összeg elhelyezése és annak megléte a kölcsön teljes futamideje alatt. Az 50-100 millió Ft közötti, illetve a lakásonkénti 1,5-3 millió Ft közötti kölcsönösszeg esetén egyéb biztosíték nyújtása nem kötelező.
  • b.) Amennyiben a kölcsönösszeg meghaladja a lakásonkénti 3 millió forintot vagy a teljes kölcsönösszeg meghaladja a 100 millió forintot, úgy a lakásonkénti 3 millió forintot meghaladó, és/vagy a teljes kölcsönösszeg 100 millió forintot meghaladó rész minimum 10%-ára biztosítéknyújtás kötelező, ennek részeként pedig biztosítékként közös tulajdonban lévő, önállóan forgalomképes ingatlant és/vagy követelésen alapított zálogjogot és/vagy a társasház/lakásszövetkezet által elhelyezett óvadékot kell bevonni (a közös tulajdonban lévő, önállóan forgalomképes ingatlan nem tartalmazhat olyan ingatlanrészeket, amelyek forgalomképtelenek), továbbá fedezeti biztosítékként adósságszolgálati zárolt tartalékszámlán történő 3 havi adósságszolgálatnak (törlesztőrészletnek) megfelelő összeg elhelyezése és annak megléte a kölcsön teljes futamideje alatt.

Társasházak/lakásszövetkezetek esetén egyébként a lakásonkénti minimum kölcsönösszeg 500 ezer forintról 250 ezer forintra csökkent.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Beliczay László

A cikk forrása: portfolio.hu

Napelem + telepítés!

Katalógusok és segédletek: