Csarnok tervezés

Minden építkezésnél a tervezés a legfontosabb, ezért már az elejétől kezdve szakember segítségére van szükség. A csarnok tervező az építési folyamat minden lépésénél meghatározó szerepet tölt be egészen az előkészítéstől (akár már a pályázástól) a befejezésig. Ha teheti és szeretné akár tervezőt is megbízhat, aki az Ön segítségére lesz. Segíteni fog az igények és a rendeltetés egyeztetése után a szerteágazó feladatok elvégzésében is. Modern műszaki megoldások, új technológiák, és korszerű alapanyagok felhasználásával a legjobb módon megvalósítani a megálmodott csarnokot. Vannak olyan lépések, amelyek mindenképpen kötelezőek, ilyen például az engedélyezési és a kivitelezési tervdokumentáció, de ezek mellett szükséges gondoskodni a tűz és környezetvédelemről, valamint magáról a vázlat és a laptervek elkészítéséről. Az építész munkája során bevonhat más szakági tervezői munkatársakat is, akik gondoskodnak például a villamosságról vagy a tartószerkezetek elkészítéséről.

 

Csarnok kivitelezési lista

 

Az első lépés közé tartoznak a Geodéziai felmérések és a talajmechanikai vizsgálatok. Ezt követően jöhetnek a tervezési feladatok, ebben a szakaszban kell beszerezni az engedélyezési a kiviteli és gyártmányterveket, valamint a csarnoképítés engedélyezési eljárások és építési engedély megszerzése. A talajt elő kell készíteni így szükség van földmunkálatokra, és alapozási feladatok elvégzésére.

  •       Szerkezetépítés
  •       Homlokzat- és tetőburkolás
  •       Homlokzati nyílászárók beépítése
  •       Ipari padló kialakítása;
  •       Épületgépészeti munkák
  •       Épületvillamossági munkák
  •       Belső munkák, belső nyílászárók, szakipari munkák stb.
  •       Átadás-átvétel.
  •       Használatba vételi engedély, kiviteli terv
  •       Logisztikai feladatok megtervezése

 

Csarnoktervezés: becsült árajánlat

A különböző szakaszokban különböző tervezések folynak, amelyek alapján kirajzolódik, hogy összességében a beruházás milyen kiadásokkal fog járni. Emelett ugye számolnunk kell a szakemberek és csapataik megfizetéséről is.