Felújítás festéssel és mázolással

Egy lakás vagy egy ház felújítása mindenképp jár némi felfordulással, de nagyon nem mindegy, hogy milyen mélységig megyünk bele egy ilyen projektbe. Ha alapvetően semmi gond nincs a szerkezettel és a helyiségeket sem szeretnénk átszervezni, akkor elég lehet a festés a falakra és a mennyezetre. Ha pedig szeretnénk alapos munkát végezni, akkor még szóba jöhet a belső ajtók és a csövek mázolása, amely műveletekkel jelentős változásokat tudunk elérni.

 

A szobafestés

Látványosan átalakul otthonunk, ha megváltoztatjuk a falak színét. A festés könnyen kivitelezhető munka, akár mi magunk is nekiállhatunk, néhány dologra azonban nem árt odafigyelnünk ahhoz, hogy tökéletes legyen a végeredmény.

  • Akár a teljes lakást szeretnénk átfesteni, akár csak egyetlen helyiséget, első lépésként mérjük fel a felületek állapotát. Szerencsés esetben a glettelés és a meglévő egy-két réteg festék elbír egy újabb mázolást, ha viszont már négy-öt előzőleg felvitt réteg van a falon, ajánlott a régi festéket lekaparni.
  • Először mossuk le a felületet mosószeres vízzel, így könnyebb lesz egy spatula segítségével eltávolítani a festéket. Számolnunk kell az újragletteléssel, és azzal, hogy a munka bizony sok porral jár.
  • 7-8 m2 falfelület 1 liter festéket igényel, ám ez csak egy réteget jelent, tehát a kapott eredményt még szoroznunk kell a rétegek számával. Ha a felületen nincsenek durva hibák vagy hiányosságok, glettanyagból egy helyiségben általában 1-2 kg is elegendő, de ezzel kapcsolatban érdemes konzultálni egy szakemberrel, illetve kérjünk tanácsot egy szakáruházban.
  • Még a munka megkezdése előtt döntsük el, hogy hová kerül polisztirol léc, hová rozetta, vagy hogy melyik falakat fogjuk tapétázni. Előbbieket a glettelés után érdemes felragasztani, majd a réseknél körbejavítani, azután jöhet csak a festék. A tapétázás esetében a falat csak gletteljük, de itt különösen fontos, hogy jó minőségű anyagot használjunk és alaposan csiszoljuk le a felületet, és ne feledjük el a mélyalapozót. Ez az anyag nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a felület megfelelően fogadja a tapéta ragasztóját.
  • Ha a gletteléssel készen vagyunk, jöhet a csiszolás. Az igényesebb mesterek ezután megismétlik az egész folyamatot, így tükörsima fal lesz a végeredmény, már csak le kell kefélni. A sok fáradozás jutalma egy szépen festhető felület lesz, amely súrlófényben sem hullámzik.

 

A mázolás

A mázolást sem hanyagolhatjuk el. Ha már a szobafestésre rászántuk magunkat, akkor az ajtók, az ablakok, a csövek, és a radiátorok mázolását is vegyük fontolóra. Ehhez a munkafázishoz tartozik még a családi házaknál nem kis munkát jelentő korlát-, vagy kerítésfestés is.

A mázoló munkák során a környezetünkben található tárgyak és szerkezetek felületeit egy- vagy többrétegű bevonattal látják el. Ezáltal a felületek ellenállnak a különböző fizikai és kémiai hatásoknak (időjárás, fény, savak, fizikai behatások stb.). A szín, a fényes vagy matt külső, a tükörsima vagy kissé érdes felület esztétikus megjelenést biztosítanak.

A felületek védelme rendkívül fontos feladat, mert nélkü­lük hamar megkezdődik a természetes tönkremenetel. Ilyen folyamat a fafelületek kiszáradása, az acél és a vas oxidáci­ója. A falfelületek is komoly igénybevételnek vannak kitéve a nagy forgalmú helyeken. Ennek következményeként a fe­lületről a fedőréteg hamar lekopik, elpiszkolódik. A falfelü­leteket burkolatokkal vagy a falra mázolt rétegekkel lehet megvédeni ezektől a hatásoktól.

 

Különleges mázolási munkák

A régi lakkrétegek felújításánál alkalmazzák a becsiszolt mázolást, amely során a felület előkészítésekor híg olajfes­téket hordanak fel, és nedves állapotban természetes hab­kővel becsiszolják. Ezt a felület-előkészítési módot akkor célszerű végezni, ha a zománcréteg jó állapotban van, és nincs szükség maratással, kaparással, égetéssel stb. történő eltávolítására.

A lakkcsiszolt mázolással többrétegű, teljesen sima be­vonat hozható létre a faszerkezetek felületén. A lakkot több rétegben kell felhordani. Minden egyes lakkréteget gondosan meg kell csiszolni, hogy teljesen sík és tökéletesen matt felület jöjjön létre. A módszer nagyon időigényes: a kü­lönböző megmunkálási fázisok közötti technológiai időket ki kell várni. Jó minőségű lakkcsiszolt felület elsősorban keményfa felületen készíthető.

A különböző rendeltetésű felületeknél elvárás lehet, hogy a legfelső réteg matt vagy selyemfényű legyen: ilyen­kor matt lakkozást készítünk. Ezek a festékanyagok kötő­anyagban szegények, így a töltőanyag szemcséi a felületen kiállnak, és a fény megtörik rajtuk. Ez okozza a matt meg­jelenést.