Leier Durisol komposztkészítő rendszer

Leier Durisol komposztkészítő rendszer

A komposztkészítő a szerves anyagokat – mint például a kerti és konyhai hulladékokat – a komposztálási folyamat során a talaj élővilága (giliszták, baktériumok és gombák) segítségével humusszá alakítja át.

A komposztkészítő a szerves anyagokat – mint például a kerti és konyhai hulladékokat – a komposztálási folyamat során a talaj élővilága (giliszták, baktériumok és gombák) segítségével humusszá alakítja át. Ez ugyanaz a folyamat, amely a természetben emberi behatás nélkül is megvalósul. Az elhalt növényi részek lebomlanak és az így keletkező tápanyagok a talajba jutnak. Ezzel az eljárással megoldható a kerti és konyhai hulladék elhelyezésének gondja és egyúttal elkerülhető költséges műtrágyák beszerzése. A komposztkészítőt a kertnek egy jól elérhető pontján célszerű felállítani. A könnyű elérhetőség egyszerűsíti a komposztálható hulladék gyűjtését és szállítását, valamint az érett komposzt kihordását is.

A LEIER DURISOL KOMPOSZTKÉSZÍTŐ ELŐNYEINEK ÁTTEKINTÉSE

  • Nem kell a komposztot átforgatni, szabadalmaztatott kihordó rendszerrel üzemel.
  • A berendezés átszellőzik, ezért önszabályozó a klímája.
  • A berendezésből a nedvesség eltávozhat, így víz nem tud felgyűlni a komposztálóban.
  • A berendezés fagyálló.
  • A berendezés anyaga hőszigetelő.
  • Használata hozzájárul az aktív környezetvédelemhez.
  • Kevesebb szerves hulladékról kell gondoskodni.
  • Kisebb az ipari műtrágya felhasználása.
  • Támogatja a kerti talaj élővilágának fejlődését.

EZ A KOMPOSZTKÉSZÍTŐ EGYEDÜLÁLLÓ FUNKCIONÁLIS TECHNIKÁVAL KÉSZÜLT.

Része a több tengelyből álló, horganyzott acélkihordó szerkezet, ami az érett humuszt az alatta lévőhumuszládába gyűjti. A gyűjtőláda helye tolóajtóval zárható. A több szárnyból álló fedélrendszer megkönnyíti a komposztálandó betöltését. A fedél és a tolóajtó megakadályozza háziállatok vagy kártevők bejutását. A lezárt fedél fékezi a gaz növekedését és a kiszáradást. Az alapként elhelyezett Leier betonlapok megkönnyítik az érett humusz kihordását és megakadályozzák rágcsálók behatolását a talajból a berendezésbe.

MI MEHET A KOMPOSZTKÉSZÍTŐBE?

Kerti hulladék, a hullott lomb, a levágott fű, növényi részek, bokorról levágott gallyak. Konyhai hulladék, zöldségből és gyümölcsből, tojáshéj, kávézacc, teás tasak. Mehet a kartonpapír, a konyhai törlőpapír, a papír zsebkendő. Elhervadt vágott virág, az átültetés során megmaradt föld, szalma. Egy tipp: a komposztban a giliszták imádják a hagyma héját és a kávézaccot.

MI NEM MEHET A KOMPOSZTKÉSZÍTŐBE?

Fertőzött, vagy kártevők által megszállt növény. Állati eredetű maradék, sajt, felvágott, hús vagy csont (ezek odacsalnák az egereket, patkányokat). Használt pelenka, használt macskaalom. Porszívó porzsákja, fahamu. Diófalomb ne kerüljön a komposztkészítőbe! A Leier Durisol komposztáló berendezés egy akár hat személyes család konyhai, valamint egy 500 m2-es kert kerti hulladékainak feldolgozására is alkalmas.

Expressz komposztáló

Leier Durisol komposztáló berendezés egy akár hat személyes család konyhai, valamint egy 500 m 2 -es kert kerti hulladékainak feldolgozására is alkalmas.

EXPRESSZ KOMPOSZTKÉSZÍTŐ – HŐTERMELŐ KOMPOSZTÁLÁSSAL:

Ebben a berendezésben a hőmérséklet elérheti a 70 °C-ot. Így a gaz magvainak nagy része megsemmisül. Gondos munkavégzés esetén a komposztálási folyamat akár két hónapon belül is kész, de ügyelni kell a szükséges nedvességre. A kész komposzt alul kivehető és azonnal fel használható.

Db/raklap:1 raklap

Egység: 1 szett