Mozaikcsempe burkolat

Tudastár- Csempe, járólap választás

A mozaik eredetileg egy olyan művészeti technika, amelynél kis méretű, színes üveg-, kő- vagy kavicsdarabokból állítják össze a képet vagy mintázatot. A mozaikdarabokat cementtel, gipsszel vagy más anyaggal rögzítik, esetleg a még nedves vakolatba nyomják bele. A mozaik szót a görög ’muszeion’ szóból eredeztetik, amely a latin nyelvbe is átkerülve az ’opus musivum’ (múzsákhoz közelálló) kifejezésből származhat. A mozaikok múzsákkal való kapcsolatba hozása azt jelenti, hogy ez a burkolási módszer és művészi kifejezésmód egyben igen megbecsült műfaj volt.

A régészeti leletek alapján úgy tűnik, hogy az első mozaikok világos és sötét színű kavicsok kombinációjaként készültek, később pedig színesebb kavicsokat is alkalmaztak a korai mozaikkészítő mesterek.

A korai mozaikok jellemzően a kiemelt jelentőségű épületek (pl. templomok, szentélyek, paloták) padlózatának díszítésére szolgáltak. A technika fejlődésével a különböző színű kőzeteket már meg tudták munkálni, kis méretű, kavicsnál szabályosabb hasábokat készítettek belőlük. A sík felületű mozaik elemekből egységesebb felületet lehetett kialakítani.

Idővel a mozaik lapocskákat színezett üvegből kezdték el készíteni, ezzel a színskála jelentősen kibővült, és még alkalmasabbá vált akár a bonyolultabb képek megjelenítésére is. Az üvegmozaik padlóra rakásra nem volt alkalmas, viszont arra, hogy a falakra kerüljön, tökéletes választásnak bizonyult. Így alakult ki a festészetet utánzó mozaik. A mozaikművészet a bizánci korban jutott fejlődése csúcsára, majd átmeneti hanyatlás után a historizmus és a szecesszió fedezte fel újra, és a modern kori művészet által is történtek komoly kísérletek a feltámasztására.

 

Mozaikok napjainkban

A mozaik csempe univerzális mozaik burkolatot jelent. Kültérre vagy beltérre egyaránt alkalmazható fagyálló burkolat. Lehet akár egyedi kézzel készített művészi alkotásként is tekinteni rá, amiben kiteljesedhet művészi tehetségünk az otthonunk valamely helyiségében vagy a kertünkben.

Lehetséges fürdőszobák, konyhák, nappalik, medencék, teraszok, gőzfürdők, wellness helyiségek, sík és íves burkolata, mert a mozaik csempe felületre hajlítható, alakítható hálós kasírozása felveszi a hullámos, íves falak formáját is. Számtalan egyedülálló megoldást nyújt a mozaik csempe nehezen burkolható falak esetén is, amit más burkolat nem tudna megvalósítani.

 

Mozaik burkolat az otthonunkban

Mozaik csempét használhatunk az otthonunk bármelyik helyiségében dekorációs célra és főleg vizes helyiségek falának védelmére.

Kiemelhetjük, körvonalazhatjuk vele a fürdőszobai tükröt, használhatjuk épített kádelőlap vagy zuhanykabin burkolására is. Borítható vele a konyhapult fölötti falszakasz teljes egészében, vagy olyat is lehet, hogy csak végigvezetünk egy sávot mozaik csempéből valami jól látható helyen az igazán egyedi látványért.

A mozaikcsempék fal és padlóburkolatként egyaránt alkalmazhatók. Kiváló választás lehet medencék vagy wellness központok, gőzkabinok burkolására. Íves felületeket, oszlopokat, lépcsőket is gond nélkül lehet vele fedni. A sűrű fugakiosztás miatt a leburkolt felület csúszásmentes, nem kell attól tartani, hogy balesetveszélyes lesz.

 

Mozaikcsempe választás

Milyen lenne álmaink fürdőszobája, ahogy elképzeljük?

A teljes falat befedő nagyobb méretű csempéket próbáljuk kombinálni mozaikokkal és festett fallal, esetleg színes tapétával. Megbonthatjuk a nagy felületek egyhangúságát, és kis felületen alkalmazva is kombinálhatjuk őket más felületekkel.

A színek harmonizálásával egyedivé és stílusossá tehetjük a tereket mozaik csempe használatával is. Ha megpróbáljuk vegyíteni a matt, pasztell festék színeket egy kis csillogó mozaik csempével, különleges összhatások keletkezhetnek. A megfelelő választással és párosítással a hatás nem marad el. Ha bizonytalanok vagyunk, bátran kérjük szakember segítségét, aki az elképzeléseinket meghallgatva és a saját tapasztalatait hozzátéve megvalósítja a vágyainkat.

Csábító ötletnek tűnhet különböző gyártók termékeit összeválogatni, ilyenkor azonban eltérés lehet az árnyalatok, vastagság és forma szempontjából is, így érdemes ezeket a helyzeteket elkerülni.

 

Inkább csak egy kisebb felület vagy az egész helyiség beborítását mozaikcsempével oldjuk meg?

Az ismert mondás ebben az esetben is érvényes, miszerint: a kevesebb több. Egy szép, formájában érdekes falrész, beugró vagy kád, zuhanyzó kiemeléséhez remek választás lehet a mozaikcsempe, de a fennmaradó nagyobb falfelületen érdemesebb egyszerű, letisztult, színben harmonizáló csempét használni.

Magánházakban, lakásokban azok a legnépszerűbb mozaikcsempék, amelyeken nem egyszínűek a kis darabok, inkább egy színárnyalaton vagy színcsaládon belül több, alig eltérő árnyalatú, csillogó, fémes, üveges hatású darabok kerülnek összeillesztésre. Ettől lesz izgalmas, és fog játékos hatást nyújtani a végeredmény. A természetes hatású, valódi ásványokat utánzó változatokat kedvelők is megtalálhatják a nekik tetszőt, mert számos mozaikcsempe gyártó termékei közt elérhető terméskő, márvány, csiszolt kagylóhéjból készített típus is.